Vizsgálná a kormány a sörgyárak szabályozását

2017.03.17., 07:29 | Globális

Megvizsgálná a kormány a sörgyárak működésének szabályozását, a nagy cégek és a kisebb magyar szereplők, valamint a vendéglátó-ipari vállalkozások viszonyát - közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Hódmezővásárhelyen.

Érdemes az egész szabályozást megvizsgálni azután, ami az Igazi Csíki Sörrel történt, hogy egy kiszolgáltatott kis szereplőt “igyekszik eltaposni” egy multi – mondta lakossági fórumán a miniszter. Ez a vita kevésbé a sörről, sokkal inkább magyarságunkról szól – jelentette ki Lázár János, hozzáfűzve, éppen ezért “a végsőkig elszánt” a küzdelemben. A politikus úgy fogalmazott, kérdés, hogy a magyar tulajdonban lévő kézműves manufaktúráknak milyen esélyük van az országban működő, a piacot uraló négy nagy sörgyárral szemben. Szerinte a vendéglősök kiszolgáltatottak a nagy piaci szereplőknek. Ehhez kapcsolódó fontos javaslat, a hogy a kereskedelmi forgalmazásban ne lehessen akármilyen reklámeszközöket alkalmazni – tudatta. Magyarország tiszteletben tartja a véleménynyilvánítás szabadságát – hangsúlyozta Lázár János. Kifejtette azonban, elfogadhatatlannak tartja, hogy egy cég kereskedelmi, profitszerzési céllal mások emberi méltóságát sértő jelképeket használ. A Heineken az 50-es években – éppen a politikai jelentése miatt – kifehérítette a csillagot sörösüvegein, és csak a ’90-es évek óta használja újra a vörös csillagot – idézte föl a miniszter. A miniszter arról is beszélt, hogy a hírek szerint van olyan vállalkozás, amely – Németországban már nem engedélyezett – génkezelt élesztőtörzseket használ fel, hogy a sör gyorsabban készüljön el. A Miniszterelnökség vezetője fölháborítónak nevezte, hogy a multinacionális cégek más minőségű terméket adnak el Magyarországon, mint Nyugat-Európában. A minimum elvárás az lenne, hogy a vállalkozásoknak a csomagoláson jelezniük kelljen: az általuk kínált termék minősége eltér a Nyugaton kaphatóétól.

forrás: www.hirado.hu
 

« Vissza