-
Elhunyt Michael Pennington, a Star Wars: A Jedi visszatér ikonikus birodalmi tisztje

Szomorú hírt kaptak a film- és színházrajongók: 82 éves korában, a londoni Denville Hall színészotthonban elhunyt Michael Pennington brit színész, rendező és író. Bár hazájában…
Vízhőenergia-potenciált térképeznek fel a román–magyar határ mentén
Sikeresen pályázott az INTERREG VI-A Románia–Magyarország Program első nyílt felhívására a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság és a Nagyváradi Vízügyi Igazgatóság közös konzorciuma. Az együttműködés célja a megújuló energiaforrások alkalmazásának előmozdítása a román–magyar határ menti térségben.hirdetés A projekt keretében nyolc kijelölt területen vizsgálják a felszín alatti vizek hőenergia-hasznosítási lehetőségeit korszerű mérési és modellezési módszerekkel. Az eredmények alapján hat mintaterületre készülnek olyan konkrét tervek, amelyek a jövőben hozzájárulhatnak az épületek energiahatékony korszerűsítéséhez. A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság feladata a geofizikai vizsgálatokhoz szükséges mintaterület biztosítása. A vizsgálatok helyszínéül a Sebes-Körös partján található körösszakáli gátőrház környezetét jelölték ki. A tervezett LIDAR-felmérések, geofizikai […]
Éremzuhatag a Kick-box Utánpótlás Magyar Bajnokságon
Az esztergomi Suzuki Aréna adott otthont a Kick-box Utánpótlás Magyar Bajnokságnak, amelyre 34 egyesület 270 versenyzője 423 nevezést adott le. A verseny tétje nemcsak a magyar bajnoki címek megszerzése volt, hanem az is, hogy eldőljön, ki szerzi meg a jogot a válogatottságra.hirdetés A győztesek a bajnoki címek mellett megszerezték a jogosultságot a szeptemberi jesolói utánpótlás világbajnokságon induló magyar válogatott tagságára. A világbajnokságon szabályrendszerenként és súlycsoportonként két versenyző indulhat egy országból. A Magyar Kick-box Szövetség válogatási szabályai szerint az egyik induló a magyar bajnok, a másik pedig a magyar ranglista első helyezettje. Ha ugyanaz a versenyző lett a bajnok és a […]
Nem volt jogosítványuk, mégis volán mögé ültek – három férfit fogtak el a rendőrök
Két nap alatt három férfit vettek őrizetbe Békés vármegyében engedély nélküli vezetés szabálysértése miatt – közölte a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság.hirdetés Másnap további két hasonló esetben intézkedtek a rendőrök: Mezőberényben és Békéscsabán is előállítottak egy-egy férfit, akik szintén engedély nélkül vezettek személygépkocsit. A rendőrség felhívta a figyelmet arra, hogy az engedély nélküli vezetés szabálysértési elzárással is büntethető. A hatályos jogszabályok alapján azokat, akiket jogosítvány nélküli vezetés közben tetten érnek, gyorsított bírósági eljárás lefolytatása érdekében őrizetbe vehetik. A három férfi ügyében a bíróság dönt a büntetésről. Ajánló Városházi Esték: ahol a csodálatos zene és az önfeledt nevetés is garantált! A rendőrség hangsúlyozta: […]
Érkezik az első tartósabb kánikula
Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula – írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.hirdetés Hozzátették: eközben azonban Délnyugat-Európa felett magasnyomású zóna épül ki, amelynek középpontja fokozatosan a Kárpát-medence fölé helyeződik. Az anticiklon áramlási rendszerében egyre szárazabb és melegebb levegő érkezik térségünkbe, így erőteljes melegedés veszi kezdetét. A jövő hét második felében a napi csúcsértékek egyre nagyobb területen meghaladják a 30, a hét vége felé akár már a 35 Celsius-fokot is – írták. Ajánló Városházi Esték: ahol a csodálatos zene és az önfeledt nevetés is garantált! MTI Kövessen minket Facebookon! Követem!
Két TikTok-sztár bukott le: milliós bevételek után nem fizettek adót
Két népszerű tiktoker akadt fenn a NAV kockázatelemzőinek szűrőjén, több millió forintos bevételük után nem fizettek adót. A platformok üzemeltetőitől érkezett összegeket gyermekeik bankszámlájára utaltatták, eltitkolták – a revizorok azonban nem lájkolták ezt a megoldást.hirdetés Mindketten adószám nélkül tevékenykedtek, és nem vallották be online tevékenységükből származó jövedelmeiket sem. Ráadásul, megtévesztésként, a bevételeik egy részét kiskorú gyermekeik bankszámláira utaltatták. Bár az influenszerek kezdetben nem működtek együtt, végül elismerték tartalomgyártásból származó bevételeiket. A tartalomgyártásból, közösségimédia-platformokról vagy egyéb online szolgáltatásokból származó bevételek ugyanúgy adókötelesek, mint bármely más jövedelem, az adóköteles tevékenységhez pedig adószámot kell igényelni. Ajánló Városházi Esték: ahol a csodálatos zene és […]
Villanyoszlopnak csapódott egy autó Békéscsabán
Baleset történt a reggeli órákban Békéscsabán – értesült hírportálunk.hirdetés Az ütközés erejétől a villanyoszlop kitört. A helyszínre a tűzoltókat ás a mentőket is riasztották, valamint az MVM munkatársai is kiérkeztek. A helyszínelés és a műszaki mentés teljes útzár mellett kezdődött meg. Úgy tudjuk, a balesetnek könnyű sérültje van. Kövessen minket Facebookon! Követem!
Sok napsütés, de záporok is tarkítják a hétvégét
Mérsékelten meleg, napos-gomolyfelhős idő várható a hétvégén, elszórtan záporokkal, zivatarokkal – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.hirdetés Szombaton északnyugat felől átmenetileg megnövekszik a felhőzet, ami napközben szakadozik, gomolyosodik, késő délutántól északnyugati irányból határozottabb felhőzetcsökkenés valószínű. Elszórtan – elsősorban északnyugaton, északon – fordulhat elő eső, zápor, esetleg zivatar. A nyugatias szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. Hajnalra általában 10 és 15 fok közé hűl le a levegő, de a hidegre hajlamos északkeleti, keleti tájakon több fokkal hűvösebb is lehet. A csúcsérték 22 és 27 fok között alakul. Vasárnap a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés ígérkezik, de emellett délnyugaton, délen […]
A Kis-Sárréten költésbe kezdtek a rozsdás csukok
A Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületének mocsárrétjein, csatornapartjain, nedves kaszálóin más fajok mellett egy apró énekesmadár, a rozsdás csuk is költ.hirdetés A tojó a talajra építi a fészket, melybe 5-7 tojást rak, ezeken csak ő kotlik, mintegy 11-13 napig, de a fiókák felnevelésében a hím is részt vesz. A kirepülés 12-14 nap után történik. A rozsdás csuk táplálékszerzési módja igen sokszínű. Van, amikor kiülő pontokról cserkészi be áldozatát, melyet a fű között kap el, máskor röpülve, vagy egy helyben szitálva zsákmányol. Fő táplálékát apró rovarok, hernyók, lepkék és pókok képezik. Ősszel alkalmanként bogyókat is fogyaszt. Ajánló Városházi Esték: ahol a […]
Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei május
Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei május – közölte a HungaroMet Zrt. csütörtökön a honlapján.hirdetés Hozzátették: a Dunántúlon többnyire 16 és 17 fok között, az Alföldön 17 fok felett alakult a hónap középhőmérséklete, míg 16 fok alatti értékek elsősorban az Északi-középhegység fagyzugos völgyeiben és a magasabb hegyeken fordultak elő. A rendkívül száraz április után a májusi csapadék is a szokásosnál kevesebb volt: a csapadék országos átlagban – az eddig beérkezett adatok alapján – 52,8 milliméter volt, ami 18 százalékkal elmarad az 1991-2020 közötti időszak 64,5 milliméteres átlagától. Ajánló Városházi Esték: ahol a csodálatos zene és az önfeledt nevetés […]
Kondorosi arany a kick-box „Ragadozók Kupán”
A Ki Művészetek Egyesülete immár negyedik alkalommal rendezte meg harcművészeti napját, a „Ragadozók Kupát” a Kucsa Tamás Városi Sportcsarnokban. Az esemény a harcművészetek valódi ünnepévé vált, hiszen több irányzat is bemutatkozott, és az érdeklődők különféle edzéseken, bemutatókon vehettek részt.hirdetés Az esemény fő szervezője és motorja – a korábbi évekhez hasonlóan – Pintérné Gazdag Anett hat danos aikido mester volt, aki számos segítővel dolgozott együtt a sikeres lebonyolítás érdekében. A rendezvény jelentőségét mutatta, hogy Veresegyház önkormányzata is kiemelten támogatta: a megnyitón jelen volt Cserháti Ferenc polgármester, valamint Dr. Csécsyné Dr. Drótos Edina alpolgármester is. A szakmai szervezetek részéről is több ismert […]
Nem volt jogosítványuk, mégis volán mögé ültek – három férfit fogtak el a rendőrök
Két nap alatt három férfit vettek őrizetbe Békés vármegyében engedély nélküli vezetés szabálysértése miatt – közölte a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság.hirdetés Másnap további két hasonló esetben intézkedtek a rendőrök: Mezőberényben és Békéscsabán is előállítottak egy-egy férfit, akik szintén engedély nélkül vezettek személygépkocsit. A rendőrség felhívta a figyelmet arra, hogy az engedély nélküli vezetés szabálysértési elzárással is büntethető. A hatályos jogszabályok alapján azokat, akiket jogosítvány nélküli vezetés közben tetten érnek, gyorsított bírósági eljárás lefolytatása érdekében őrizetbe vehetik. A három férfi ügyében a bíróság dönt a büntetésről. Ajánló Városházi Esték: ahol a csodálatos zene és az önfeledt nevetés is garantált! A rendőrség hangsúlyozta: […]
Villanyoszlopnak csapódott egy autó Békéscsabán
Baleset történt a reggeli órákban Békéscsabán – értesült hírportálunk.hirdetés Az ütközés erejétől a villanyoszlop kitört. A helyszínre a tűzoltókat ás a mentőket is riasztották, valamint az MVM munkatársai is kiérkeztek. A helyszínelés és a műszaki mentés teljes útzár mellett kezdődött meg. Úgy tudjuk, a balesetnek könnyű sérültje van. Kövessen minket Facebookon! Követem!
Kondorosi arany a kick-box „Ragadozók Kupán”
A Ki Művészetek Egyesülete immár negyedik alkalommal rendezte meg harcművészeti napját, a „Ragadozók Kupát” a Kucsa Tamás Városi Sportcsarnokban. Az esemény a harcművészetek valódi ünnepévé vált, hiszen több irányzat is bemutatkozott, és az érdeklődők különféle edzéseken, bemutatókon vehettek részt.hirdetés Az esemény fő szervezője és motorja – a korábbi évekhez hasonlóan – Pintérné Gazdag Anett hat danos aikido mester volt, aki számos segítővel dolgozott együtt a sikeres lebonyolítás érdekében. A rendezvény jelentőségét mutatta, hogy Veresegyház önkormányzata is kiemelten támogatta: a megnyitón jelen volt Cserháti Ferenc polgármester, valamint Dr. Csécsyné Dr. Drótos Edina alpolgármester is. A szakmai szervezetek részéről is több ismert […]
Emberölési kísérlet miatt került letartóztatásba egy körösladányi férfi
Több ember sérelmére, valamint tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt kezdeményezte a Békés Vármegyei Főügyészség egy 43 éves büntetett előéletű körösladányi férfi letartóztatását, aki szándékosan okozott életveszélyes sérüléssel járó balesetet.hirdetés A férfi szándékosan okozott balesetet azért, hogy magát, valamint a személygépkocsiban utasként tartózkodó családtagjait megölje. A baleset következtében a sértett nő súlyos, életveszélyes sérüléseket, míg a kiskorú gyermek, valamint a terhelt maga 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett. A kényszerintézkedés kezdeményezésére egyrészt azért került sor, mert a bűncselekmény nagy tárgyi súlya miatt várhatóan kiszabásra kerülő büntetés mértékére tekintettel tartani lehetett a terhel szökésétől, […]
Ittas sofőrök, engedély nélküli vezetés és távoltartás megszegése miatt intézkedtek a rendőrök
Ittas vezetők, jogosítvány nélkül közlekedő autósok és egy távoltartó határozatot megszegő férfi ügyében intézkedtek a rendőrök kedden Békés vármegyében.hirdetés A Készenléti Rendőrség rendőrei 2026. június 9-én délután Gyomaendrődön, a Selyem úton ellenőriztek egy autóst. Kiderült, hogy a 31 éves orosházi férfit két hónapra eltiltották a járművezetéstől, és ez az időszak még nem telt le. A férfi ellen büntetőeljárás indult. A Sarkadi Rendőrkapitányság 2026. június 9-én őrizetbe vett egy férfit, mert megszegte a távoltartó határozat szabályait, és elment az élettársához, akivel korábban erőszakosan viselkedett. A rendőrök a férfit három napon belül bíróság elé állíthatják. Ajánló Városházi Esték: ahol a csodálatos zene […]
Érmekkel zárták a szegedi Naplemente Atlétikai Versenyt a békési atléták
Vasárnap késő délután kezdődött Szegeden az atlétikai verseny, és az éjszakába is benyúlt a súlylökés zárószáma, ahogy a verseny elnevezése is mutatta. hirdetés Csizmazia Áron diszkoszban jeleskedett egy ezüsttel, Kovács Róbert ugyancsak diszkoszban bronzérmes lett. Érmei számát növelte még Baukó Petra súlylökésben. A sprinterek felkészítő edzője Adorján László, míg a dobóké ifj. Eperjesi László, Solticz Kálmán volt. Ajánló Városházi Esték: ahol a csodálatos zene és az önfeledt nevetés is garantált! Eredmények: Női 60m: Szabó Bíborka 1.hely 7.87 Női 100m Szabó Bíborka 1.hely 12.85 Férfi 60m: Balázs Bálint 2.hely 7.42 Rádai Miklós 3.hely 7.67 Férfi 100m: Balázs Bálint 3.hely 11.58 Rádai […]


